Telet temet épp a tavasz,
titkait tárja elénk e táj,
ott távol a tágas mező
tarka, csupa kellem, csupa báj.
Tompán pislant a nap, álmos,
tátika is még táskás szemű,
a világ egyre csak tárul, s
már csordogál az édes nedű.
Zavaros és mély a Tisza,
még ocsúdik, nagyokat ásít,
örvénylik, mint a víz árja,
rajta talán majd kérész csábít.
Telet temet épp a tavasz,
takaros nádfedeles házak,
apró templomok, gilicék,
mind- mind csöndre, s békére vágynak.