A szenvedőkhöz.
1
Hiába kerteli, könyörögtök,
Nem használ itt a szó, ima :
A boldog ember nem ügyelhet
A koldus sóhajtásira . ..
2
A millióknak ős keserve,
Nem háborítja kedviben,
Előtte hitvány rög mindaz, mi
Saját fajától idegen.
3
Oh ti, akiknek szivetek fáj,
A kiknek sorsa mostoha,
A boldogoktól vigaszt, enyhet,
Ne könyörögjetek soha!
4
Nem érzi az a más keservét,
Ki maga sosem szenvedett:
A boldog rózsás színben látja
A legsötétebb felleget.
5
De ott, hol gond és munka mellett
Verejték sózza a kényért,
Szível bajára gyógyírt lelhetsz,
Mert ott mindenki szán, megért. . .
6
Es minden köny, mit hullat érted
Egy véled érező kebel,
Koldus bajodnak nyomorából
Egy századot feledtet el!
***
Becsei Sándor 18??
***
***
Zu den leidenden
1
Vergebens jammert und bettelt ihr,
hier nützt das Wort, das Gebet nicht:
Ein glücklicher Mensch will nicht hören,
das Jammern ‘d seufzen mit Absicht.
2
Die Urbitterkeit von Millionen
stört ihn nicht in seiner Stimmung,
vor ihm liegt ein Klumpen von Abscheu
fremd in seine eigne Innung.
3
Ach, Ihr, dessen Herzen noch weh tut,
wessen Schicksal stiefmütterlich
ein Trost von dem Fröhlichen milden,
es ist niemals ungefährlich!
4
Er fühlt die fremde Bitterkeit nicht,
wer es selbst nie gelitten hat:
Er sieht immer alles rosarot,
auch der all dunkelste Himmel.
5
Aber dort, wo Ärger und Arbeit gibt
nur der Schweiß salzte ihm das Brot,
dort kann dein Herz Heilmittel finden,
dort hat jedes Mitleid im Not.
6
’d jede Träne, welche für dich fällt
es ist ein’ Brust, der mit dir fühlt,
von dein’n kämpfen im Bettler elend
ein Jahrhundert wird umgewühlt!
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni