M
Debreczeni Zsolt: A végső határon át
A végső határon át, már nem lehet az kérdés,
hogy feledésbe merült-e, mi eddig volt az érzés.
Mert már szélső peremére jutott az az erkölcs,
mely stabillá tette, a létet adó erőt.
Csillogás is lehet, meg tündöklő napsugár,
fénytörés a tó vízén, megannyi álmodás.
Mégis tiszta a lélek, és gyönyörű a szív,
mert a határán az éjnek, tündöklésbe hív.
Számadást, kicsi, apró életünkről,
jó tetteink becsülendő, örök értékéről.
Mert kincs az ami volt, és kincs az ami lesz,
mely határán a létnek, csillogásba helyez.