Zöldes pávák a magányos éjszakában elmentek
Gyászkiáltásokkal, mint múló hangjegyek,
Sírva a szomorú Ég alatt...és fent a hideg toronyban
Három könnycsepp megnedvesít gitárhúrokat.
És a sápadt rózsa testek összegyűltek
A tönkrement rom szélén...ahol lassan meghajlanak...
Meghalni fehér galambként a nagy hidegben,
Ó...álmok...mint az álom vers a tiszta éjszakában!
Az éjszaka beáztatva a Hold aranyában
Fantasztikus...és bizonytalan...de istenít,
Őrült misztériumukban viasz homlokára hullva...
Édes álomversek...sziromköltemények,
Amik meghalnak remegésben...vándor emlékek,
Messze elhallatszanak a páváknak gyászkiáltásában.