Szeptember búcsúzott és október érkezett,
a levelek, mint az arany, úgy tündököltek,
már ők is készen álltak a nagy változásra,
épp az egyik fán villantak a mélyvörösek.
Itt vagyok előtted kincsekben dúskáló ősz,
érzem még orcámon halvány, fakó fényedet.
Már olyan sápadt vagy, mint a félig sült cipó,
ám még hervadva is szeretlek tégedet.
Itt állok előtted kincsekben tobzódó ősz,
ne félj téged még pajzzsal is óvlak, védelek.
Reszketsz, fázol, oly gyenge vagy már, mint a harmat,
de ne rettegj, örökké előtted térdelek.