Egyik este...úgy tíz után,
Nem volt kint meleg...de túl hideg sem talán...
Volt egy kalandom,
Nem volt barna...de szőkének sem mondhatnám.
Egy bájos teremtés,
Nem volt csúnya...nem volt szép,
És szóba elegyedtem vele,
Nem a világegyetemről...és nem kérdeztem:hogy velem szeretkezne.
Két szeme...mint két égitest,
Nem voltak barnák...kékek sem voltak...az szent,
Szája édesen mosolygott,
Nem volt kicsi ...de nem is volt nagy...mert az már túl sok.
Mellei...két fecskefészek,
Nem túl nagyok...de kicsiknek sem néztek,
És suttogva beszéltem ővele,
Nem volt buta...inkább okos volt nő létére.
Úgy tíz percet sétáltunk,
Nem lassan...de gyorsan sem jártunk,
Beszélgettünk mindenről,
Hogy ki a merész...inkább a nőkről.
Elérkeztünk a háza elé,
Nem volt nagy ház...de kicsi sem,
Gyönyörűnek láttam,
Nem volt piszkos...nem volt tiszta...csak álltam...és bámultam.
Meg kínált szobájában egy gyenge feketekávéval,
Nem túl édes...de nem keserű,
Lassan elkezdett levetkőzni
Szóbeszéd nélkül-a kis gyönyörű-.
Alkatát figyeltem...és mindenét kortyoltam,
Nem elölről...és nem is hátulról,
Bőrének illata mályva,
Nem túl fehér...de túl barna sem fiatalsága.
Ölelései isteniek voltak,
Nem túl sok...nem túl kevés,
A kárpitozott ágynak csíkjai egyszerűek,
Nem túl puhák...de nem is kemények.
És úgy ahogyan osztogattuk sötétben a csókokat,
Nem az orrára ...és nem a térdére...
Valaki elkezdte verni az ajtónkat,
Nem volt az nagybácsija...de nem is a nagynénje...
Hanem a férje...aki az erdőről fát hozott,
És nem volt bajusza...de az arca ragyogott,
Kezében egy jó vastag bot,
Nem túl vékony...de kemény fából volt.
Mit keresel itt:kérdezte én tőlem?
Nem sietve nem túl gyorsan...
Őszinte ember voltam...mindent elmondtam,
Mint jó apámnak...az igazgató úrnak...ahogyan még régen szoktam.
A többinek nincs lényege,
Se nem kórház se nem mentők serege,
Ó...csak négy hónapot
Háton feküdni lehetetlen volt.
Na...de azóta életem rózsás
Nincsen versszak nincsen prózaírás,
És várom...hogy új megbocsátásban részesüljek
Vagy egy barnával...vagy egy szőkével miatyánkot mondva még egyszer az asztal alá nézek.