Utolsó szavaimmal ruházott, rongyos csalfa jövőm,
Nálad nem létezett álmom, csak te, az éber cselszövő,
Hajnalokon úgy fázott benned a ködbe burkolt idő,
De múlásával érett ami majd egyszer bennem kinő,
Elmúlt így pár év már párszor, és még el is fog tán százszor,
Mire megtanítja a kor, hogy az életemmel játszol,
Ó, de mire fel lehetnék, mind, ami titkon szeretnék,
Ha csak azzá lennék így, kiben már nem maradt mehetnék,
Hát elért békesség helyett én inkább harcolni megyek,
Csak olyan ki jobb akar lenni, örökre olyan legyek,
Néha amikor lelkemért nem adna senki semmi bért,
Tengernyi fájdalom, mi lakatlan szívemen partot ért,
De a nap még ott is felragyog, ahol kincset nem hagyok,
Csak értéktelen kacatként föld alá ásva én vagyok,
Ó, de mire fel lehetnék, mindaz mi titkon szeretnék,
Ha csak azzá lennék így, kiben már nem maradt tehetnék,
Hát révbe ért lét helyett én inkább még aludni megyek,
Csak olyan ki több akar lenni, álmomban olyan legyek.