Emeld meg fátylam és nézz!
Te vagy az első halandó, aki meglátott.
Templomomban beosontál tolvajként,
És mostan,eljutva idáig,engem ne átkozz.
Elvont illúziónak tartottál,
Egy mag a régből,
És,ahogyan ma tapogatsz…érzem,
Hogy össze húzódik szikla testemben a szívem.
Felfedez egészen,bátran!
Kérges kezed hagyd a mellemen!
Úgy ahogyan állok itt,majdnem meztelen
Szebb vagyok, mint egy pogány…istentelen.
Egy ezüst por bekerít,
Hosszú sugarak a homlokomra esnek csokorban,
A hallgatás most megrémít,
Ez a vérnek súgása a törzsemben...agyamban.
Ismeretlen,ide tolvajként beosontál!
Te,vándor a hálómba estél!
Fogd kezem, tenyeremet nyisd szét és belőle olvas,
Mert nem az én sorsom, hanem a te sorsod van benne...a tiéd!