Ma éjjel a szívem úgy zakatolt,
csendben feküdtem, korom volt az éj,
a közeli fán vén varjú zenélt,
egy illat érintett meg: a fahéj.
Mostanában olyan nyomott vagyok,
gondolataim búsak, oly szürkék,
hervadóak, ködösek, mint az ősz,
s fojtogatnak groteszk, fájó tüskék.
Úgy összegömbölyödnék, mint a sün,
bekuckóznék, mint a barnamedve,
Az utóbbi hónapokban, most mondd
meg nekem, vaj' kinek van jó kedve?
Belül most meghaltam, minden sivár,
velem együtt a falak is némák,
gyerünk elő, belső erőm, remény,
küzdeni akarás, el hiénák!
Most már látom: mily szép az arany ősz,
muzsikál a szél, táncol a levél,
még a kismadár is dalra fakad,
s milliónyi csoda szalad elém.