Tombol bennem a fájdalom,
hittel, erővel nem bírom,
marcangolja testem-lelkem,
egész világ a keresztem.
Egyedül kell ezt cipelnem,
felfeszítenek rá engem.
Krisztust csak egyetlenegyszer,
engem naponta ezerszer.
Ne hidd, hogy káromlom Istent,
szeretném hinni, hogy megment,
kegyelmével meglegyinthet,
megbocsátón rám tekinthet.
Imám, fohászom őszinte,
de remény már nincsen benne.
Meddig lehet ésszel bírni?
Érzem, meg fogok őrülni!
Vagy eldobom az életet,
hisz Isten is elengedett.
A fájdalom tombol bennem,
így született ez a versem.