Szél söpörte felém az őszt,
jött morcosan sebbel- lobbal.
De megvigasztaltam, most víg,
átölelt reménnyel, céllal.
Átkarolt, megcirógatott,
óvón átfonta derekam.
Mélabús dallamot dúdolt
s vele a madárzenekar.
Szél söpörte felém az őszt,
már október van, rőt s arany,
egyik nap derűs, majd borús,
így nem lehet egy rossz szavam.
Lelket simogató, békés,
csöndes, nyugodt és üdítő,
úgy árad belém, hogy az se
zavar, ha máskor süvítő.
Egy szó, mint száz: az ősz az szép,
változást hoz, némán csókol
még csordultig van színekkel,
aztán a télnek behódol.