Kigombolva volt, és a finom kis ujjainak hegyei hozzáértek a mellbimbóhoz,
ő tudja,hogy ott mit keresnek ujjai az angyaloknak fészkében,
és tudja,hogy még ott sem,
még máshol sem nincsenek angyalok,
hanem két kis ördögfajzat ugrándozik,mint két kicsi fény a tükörben,
amik legurulnak és senki már nem tudja őket soha megfogni,
tudja jól,hogy milyen törékenyek azok a karok,amelyek ívelődnek alatta,
milyen játékossá válik a test,amikor üresben esik,
és ott minden felelőtlenül elveszik.
Ült,nem lehet mondani,hogy nemtörődömséggel,még,ha nincs is ott
egy ágynak szélén,
ő tudja,hogy az ajkak milyen édesek,
ő tudja,hogy lábai milyen mélyre hatolnak,
milyen forró középben,
milyen édes,
és semmi, amit csinál, nem utal arra, hogy tudja
inkább így természetes
legyen minden eltelt másodpercért,
hogy örökkévaló maradjon.
Lecsupaszítva és szabadon, mint egy börtön, ahova mindenki belépne
rácsok mögött maradni,
tudva,hogy nemsokára bőrét hamarosan kitömik,
ezt is tudva,
de egyetlen vérvörös szó sem zavarhatja,
amikor ajkain szemeknek csapata megpihen,
amelyet megrág és a csípőjére helyezi
tudva, hogy ő nem az a templom
amelyben nem gyűlne ezer és ezer bűn naponta.