Én azért a napért írok, amikor már nem leszek,
Akkor én sem, barátaim sem, az élvezet sem, semmi sem fog fennmaradni.
Ezek az én jövő könyveim, és magukban bolondságot hordanak,
És, hogy az élet soha nem jelent boldogságot,
Mert a föld, a hegyek lángjai és a víz,
Sehol sem szebbek, mint a szívemben.
Én leírtam, amit láttam és éreztem,
Olyan szívvel, amelyekre az igazság még soha nem volt ennyire borúlátó.
Nekem olyan lelkesedésem van a szenvedélyes szeretet iránt
Azért, hogy halálom előtt még mindig szeretve legyek.
És azért, hogy egy fiatal,tehát, hogy elolvassa írásomat,
Összetört szívének porhanyóssága, feldúltsága, meglepődött,
Megfeledkezik igazi szerelméről, hogy megverje értem,
Befogadjon szívébe, és mindenki engem válasszon, engem!