Egy hajléktalan, két perec, két kávé és én…
***
Egy árú ház kávézójában
a kávéhoz egy vajasperecet ettem,
egyszerre az asztalom mellet
megállt egy soványka, kis szakállas ember.
Ő csak tétován, sóvárogva
nézte a perecet, de nem szólt egy szót sem,
bambán kitátottam a számat,
de a perecbe harapni már nem mertem.
***
Megkérdeztem volna e kedve
egy vajas perecre egy adag kávéval,
ő hálásan igen bólintott
és leült most mellém fájdalmas derékkal.
Ugyan ezt még kétszer, mutattam
a kávémra, és a megmaradt perecre,
a pincér azt gyorsan kihozta
és azt elébünk a kis asztalra tette.
***
„Fogyaszd el mindezt jó étvággyal,” --
mondtam, a két porciót elébe tettem,
egy pár perc múlva lassan felkelt
könnyes szemmel nézve, megfogta a kezem:
Tegnap délután ott egyedül
égő égő gyertya előtt imádkoztam,
de neked bevallom őszintén
egy ilyen szép napról, már rég nem álmodtam.
***
Úgy látszik engem a Jó Isten
nem feledett még el, mint a jó barátok,
csak sajnos az emberek között
mindig magasabbak lesznek a korlátok.
Nem falakra van most szüksége
itt a földön a modern emberiségnek,
óriás hidak kellenek ma,
e nép közötti, feneketlen mélységnek.
***
Mucsi Antal-Tóni 2016 Április 28