Ellopta a szívemet már rég,
egy káprázatos hófehér herceg.
Ámbár nem lovon jött csak gyalog,
úgy dajkál mint az anya gyermeket.
Ellopta a szívemet már rég,
és még most is bíz fogságban tartja.
De nem is bánom! Oly jó ez így!
Érzem, hogy bús szívemet áthatja.
Vágyón nézem a havas tájat
és ahogy szendereg méz- édesen!
Nézd! Most szorosan összebújnak,
reményt álmodnak lágyan, békésen.