H.Gábor Erzsébet
Hilda újra elcsábul
Bár, üres a kerekasztal,
de én most is tele hassal
ülök, s megint rág a bánat,
híztam, és ez nem csak látszat!
Valóság, de mégis furán
vágyódom egy lábas után,
amely tele káposztával.
Anyám főzte, ez is rávall;
szalonna, és kolbászvégek
által finom ez az étek.
S ha az ember elkezd enni,
nem tud magán úrrá lenni!
Ellenségem lett a mérleg,
azóta is rág a méreg
amióta rája léptem,
szíven döfött, most is érzem.
Minden évben fogadkozom,
hogy az evést feláldozom,
és csak iszom, s edzek sokat,
s veszek majd egy fehér lovat,
s ebéd helyett lovagolok,
ameddig majd le nem fogyok!
De a hűtő most is tele!
Belenézek. Egye fene,
én a hurkát megkóstolom!
Nem villával, kézzel fogom,
s jóízűen, lágy kenyérrel,
felfalom mind, édes kéjjel.
A kalácsot tömöm tejjel,
néz a kolbász vörös fejjel,
a kocsonya lágyan rezeg…
Nem érdekel, ezt is eszek,
mit bánom én, hogyha hizlal,
nem vagyok én keszeg, díszhal!
Delnő vagyok, combos, melles,
minden ruhám XXL-es.
Fránya mérleg, annyit rólad;
nem mérsz többé már kilókat,
jóban leszek mától veled,
mert a kuka lesz a helyed!
2021.01.02.