Még egy kevés maradt a fiatalságomból,
Mint gyümölcsös- éveim is lombját veszti-.
A tenyeremben hosszú vonalak...
Szemeimet hunyorítom, de belőlük nem tudok semmit kiolvasni.
Bennem a nyárfák remegése felkapaszkodik ,
Csak is azért, hogy szívem mélyén nyugtalanítsanak.
Közben arcomat a napnyugta csókolja,
És sok csillag frissíti, hogy szájamat illő szóra bírja.
A vizeknek énekével egy irányban megyek,
Szívem pacsirtaként repül.
Figyelem, ahogyan az éjjel vállára veszi a holdat
Úgy, mint vadász a lelőtt vadat az erdőn keresztül.
Mintha a napnak mosolya lenne a Föld.
Rohan az Ég a fecskék után.
Én homlokegyenest állok, mint a napnyugta. Még a szél
Gondolataimban szaladgál.
Mint a szentkép, idővel kezdek befüstölni,
Lényem kioltott szivárvány,
És hiába helyem a világban,
Tőlem a hosszúfürtű szomorúfűz el akarja venni - a hitvány -.