Felicia Hermans híres költeményéböl fordítottam
Casabianka
Felicia Hermans (1743-1835 )
Nehéz elhinni ezt az igaz történetet.
Louis de Casabianca (1762-1798 ) volt a kapitánya az Orient nevű hadihajónak
Napoleon Hadat uzent az Angoloknak.
Az Angol haditengerészet flottája élükön Lord Nelson Admirális.Az ütközet amit
a Nilusi csatának neveztek a Mediterranian tengeren történt meg. Franciák nagy veszteséget szenvedtek.Az Orient hajó kapitányának a 10-éves fia Giacomo
Jocante mint tengerész kadett a hőse ennek a történetnek aki a legnagyobb
fegyelemben nevelkedett.Erröl szol a történet.Az Orient csatahajó maradványait
a franciák feltárták 1998 ban
Felicia Hermans után angolbol fordítottam
Az eskü !
A fiú állt az égő fedélzeten,
Csak ő volt egyedül életben.
Mindenki menekült, csak őt
Tartotta a fegyelem...
Büszkén tartotta magát,mint
Aki arra született,hogy
Minden viharral szembenézhet,
Benne senki nem kételkedhet.
Lángok csapkodtak körülötte,
Várta a parancsszót a - mehet - re.
Vérben feküdt az apja,amit a fiú nem
Tudott,mert az alsó fedélzeten volt.
Hangosan kiáltott : - Mond apám,
Szolgálatomnak vége ? ! - .....
A kapitány feküdt eszméletlen
Patakzó vérében....
" Beszélj apám ! " Mégegyszer
Kiáltott - mond,hogy mehetek - !
És a lángok egyre közelebb értek,
Nem jött felelet....
Hullámos haja csapkodott a szélben,
Egyre kevesebb reménnyel.
A halálnak az őrhelye ez,mindenki
Halott a nagy fedélzeten.
És még egyszer hangosan kiáltott :
- Apám maradjak - ? !
Miközben a lángok körülötte
Mindent magukhoz martak.....
Lángokba borúlt a hajó elérte a
Legnagasabb részeket a
Francia lobogó pernyéje mint
Hó hullott a fedélzetre.
És jött a hatalmas moraj mint
mennydörgő égbolt,de jaj !
Hol a fiú ? KI kitartott mert
Vezényszót nem kapott !...
Árbócok,vitorlák,a kár
Felbecsülhetetlen de a legnemesebb
Érték ami a hajón volt,a fiú
Akinek hite meg nem ingott az eskütételben.
Felicia Hermans
Casabianca
The boy stood on the burning deck
Whence all but him had fled;
The flame that lit the battle's wreck
Shone round him o'er the dead.
Yet beautiful and bright he stood,
As born to rule the storm;
A creature of heroic blood,
A proud, though child-like form.
The flames roll'd on—he would not go
Without his Father's word;
That Father, faint in death below,
His voice no longer heard.
He call'd aloud:—"Say, Father,say
If yet my task is done?"
He knew not that the chieftain lay
Unconscious of his son.
"Speak, Father!" once again he cried
"If I may yet begone!
And"—but the booming shots replied,
And fast the flames roll'd on.
Upon his brow he felt their breath,
And in his waving hair,
And looked from that lone post of death,
In still yet brave despair.
And shouted but one more aloud,
"My Father, must I stay?"
While o'er him fast, through sail and shroud,
The wreathing fires made way,
They wrapt the ship in splendour wild,
They caught the flag on high,
And streamed above the gallant child,
Like banners in the sky.
There came a burst of thunder sound—
The boy—oh! where was he?
Ask of the winds that far around
With fragments strewed the sea!
With mast, and helm, and pennon fair,
That well had borne their part—
But the noblest thing which perished there
Was that young faithful heart!