H.Gábor Erzsébet
Egek taván
Látod, Mama, itt hull a hó,
a fákra könnyű tüll került,
fehér a táj, a szél elült,
hol vagy, te áldott tyúkanyó,
minket szavakkal biztató,
éberen őrző drága nő?
Hol vannak pelyhes szárnyaid,
hol van a kar, mely átkarolt,
s a szív, mely mindig tiszta volt?
Siratnak árva lányaid,
széttépted álmunk vásznait,
elszöktél reggel, messze, fel!
Látod-e, mondd, hogy hull a hó?
Hallod-e, fojtott hangomat?
- a lét, száguldó gyorsvonat -
Beszélj, te hűtlen églakó!
Hol van a szó, a biztató?
Egek taván a vén dadám…
Itt lenn, a földi tájakon,
kemény a tél, a szív fagyott.
Hiányod, mint a seb, sajog,
tátongó űr a bánatom,
az, hogy már nem vagy, fáj nagyon.
Álmomban ölelj át, anyám.
2021.01.22.