H.Gábor Erzsébet
Csendes az udvar
Csendes az udvar, hallgat a ház,
erre a fürj már nem danolász,
felnyög a vén fa, rágja a tél,
jég hegye vájja, fújja a szél.
Benn a szobában áll az idő,
vágyik az útra a régi cipő,
foszlik a függöny, szítta a nap,
szunnyad a kesztyű az asztal alatt.
Sárga a kép és vén a keret,
két üde szempár az égre mered,
mászik egy álmos pók a falon,
elmosolyodva, élni hagyom.
Régen a kertben rózsafa nyílt,
ékítni vittem onnan, a sírt,
még anya ültette, néki viszem,
csokromba fonva az árva szívem.
2021.01.30.