Ó, hogy ragyog a néma, hófedte róna,
békésen szundít a berek és az óhaj.
Olyan káprázatos, varázslatos, békés,
mámorosan szomjazom végtelen fényét.
Szél olykor vígan, vagy haragvón sikongat,
talán vajon táncra hív, engem szólongat?
Meredten nézem a csipkés zúzmarákat,
a lenyűgöző tiarát öltött fákat.
Kedvem támad a hóba belefeküdni,
jóízű kacagással meghemperegni.
Nézni a tollpehely formájú felhőket,
érzem óv engem duzzadt életerővel.
Pillanatban fürdök, orcám rózsás színben,
a gondtalan jelen melengeti szívem.
Érzem, hogy élek, s most nagyon gazdag vagyok,
mit gondolsz hát vajon, kell ennél több vagyon?