A telihold fénye becsúszik a házban,
Az Éj fuldokolói magasan kiemelkednek a tükrökben,
Mint egy fehér lány a vízben, aki majd ismét mélyre ereszkedik,
Amikor a Hold mutatja magát az ablakoknak redőnyein, azok felfogják és kikötik.
Íme még fehérebben, mint egy lopakodó macska,
Mászik az esőcsatornákon és belép az ablakon,
Szemeket csókol és kicsi szájat hosszan,
Még a legtitkosabb szerelmet sem, ő nem titkolja itt.
De elhagyva a várost, bejárja a rétet,
Hirtelen lerázta magáról a port, hogy ne lássam többet,
Nyúlfuttában méri az erdőt, gyümölcsöst, birtokot,
Sugár füleit hegyezve a zöld zabnak mezőjében... a Hold csak virít.