...Jóval feljebb az erdőnek lábánál,
Az árnyékok egybeolvadnak a fáknak koronáján
És mint a mesében megnyílik
Előttünk egy rét:
Nyírfák csupasz ágakkal,
Az alvó erdő szélén
És a holdnak sugarában,
Egy-egy szénakazal, a rétnek végén.
Itt senki sem láthat minket
A csendes éjnek nyugalmában.
Ó, kimondhatatlanul édes varázs,
A csókolózás titokzatosságban!
De egy borzongás járja át az éjszakát.
A rémült fák suttognak.
Titokzatos moraj, - mint a víz, -
Az alvó erdőre szórja hangját.
Nem világos zúgások következnek,
Vihar jóslók
És lila felhők a láthatáron,
A hegyek felett gyülekeztek…
Most a lázadó boltozaton
Futnak, ahogyan őket a szél hordja,
Fekete hullámokban,
A Hold meghalt és árnyékát a földre szórta.
Ó Istenem! Ma este esik
Irgalmatlanul rontja célunkat.
De odalent, egy szénaboglya
Menedéket teremtett sorsunknak...
Jól vagyunk, a puha boltozat alatt,
Homlokunkkal egymás mellett,
Mint két jó gyerek
És a száraz széna illata részegített.
Egyre sűrűbben esik. Egy villám
A felhőknek erejébe hasít
Távol a hegyekben süvölt. Szerelmem
Félve a mellkasomat átölelte és szorít.
De nem volt őrült szenvedély,
A suttogó szétszórt gondolatokban,
Gyönyörű álom volt… És az eső
Hosszú kopogással folyt az éjszakában.
Napkeltekor, lassan fellángolt
Rubinvörösnek hideg ragyogása,
Amikor a szétszakadt felhők között megmutatkozott,
Nagy, égszínkék ablaknak derű tisztasága.