Drágám, még mindig várom, hogy jöjj,
A cinteremben gesztenyefák telt árnyékában,
Akik elrejtették a szerelmünket
Annyi keserű éven át.
A rég elmúlt időkből,
A szerelmet újra megbeszéljük
És mindezt félretéve
Megint, mint jó barátok kezet fogunk.
És a boldogságtól részegen,
Az ember feledésbe ejti az egész világot.
Én a nyakadon megcsókollak,
Még Te, nevetve vicceket mondasz és kacagunk.
Az ágak közötti szél bepermetez bennünket
Sárga katáng illatával,
És a hold feljön az égen
Lazán, fénybe öltöztet minket .
Még Mi aludni fogunk a gondolatainkban,
A gesztenyefáknak árnyékában...
Szerelmünknek rejtegetői,
Annyi keserű éven át.