Portré
Írta: Adry Boszy Dátum: április 16 2008 04:36:43
T
Még csak fehéren sikító,
üresen tiszta vászon voltál,
Teljes hír
Portré
Még csak fehéren sikító, üresen tiszta vászon voltál,
De az én szememben már elevenen lüktetve lángoltál.
Ujjaimmal, mint tíz kicsi ecsettel kezdtem sietve hozzád,
Lelkem egy darabjával keltem majd életre leled mivoltát.
Arcod vonalához szerelmes könnyeimet boldogan adom,
S a könny-tintával rád emlékezve a kontúrt megrajzolom.
Arcod pírjához a hajnal legrózsásabb sugarát elhozom,
A vászonba, mint szenvedélytõl tüzes lángot hozzáfonom.
Szemed színéhez a legédesebb csokoládét most megkeresem,
Vágyakozva, ízlelve, azt a képre, mint festéket felkenem.
Szemed ragyogásához ellopom a két legszebb csillagot,
Tekintetedbe rejtem, hogy csak nekem tündököljön legott.
Ajkad vöröséhez önnön vérem fakasztom csendes áhítattal,
S bár testem fájdalomtól kiállt én dacolok a kárhozattal.
Ajkad puhaságához királyok legdrágább selymét keresem,
S vele mosolygósan szerelmes szádat könnyedén befedem.
Készen vagy, s nevetsz rám a képrõl, mint ha valaha szerettél volna,
Mint ha fontos lennék, mint ha nem hagytál volna magamra!
Készen vagy, de tudom, hogy a valóhoz hû még sem lehetsz sohasem,
Te nem lehetsz engem rútul becsapó, kegyetlen kedvesem!
Te oly jónak születtél, te vagy nekem minden, mi gyermekien ártatlan,
Nincs benned gonoszság, nem miattad töltöttem sok éjszakát álmatlan.
Te oly jónak születtél, én teremtettelek azzá saját húsomból, vérembõl,
S hozzád a jóságot én válogattam az eredendõen tiszta természetbõl!
De itt vége szakad mindennek, az édesen cukormázas mesének,
Itt véget vetek az álmoknak, és minden áldott emléknek.
Mert te vagy a kép, de hiába is akarom, nem maga az ember,
Õ a valóság, megváltoztatni nem tudom, hát elhagyom csendben.