Hogy honnan jöttem nem tudja senki
mivé lettem azt láthatja mindenki.
Életem tengeren hányódó csónak,
még hinnék, hinnék a jó szónak,
már elakarom dobni az evezőt,
vízbefullni, nem venni levegőt.
hogy ne fájjon, ne fájjon semmi,
szeretlek, nem tudok mit tenni.
Két karod már nem úgy ölel,
lelked magadtól szinte tol el.
Téged még tudlak szeretni,
a, egy jó cigit kéne szerezni.
Kíntól sikító fájdalmam nem érzed,
elesett, tört lelkem fájdalmát nem érted,
igaz, szívemet magad sohasem kérted,
mégis, belőle a nagyobb szeletet kitépted.
Életem tengeren hányódó csónak,
még hinnék, hinnék a hívó szónak!
Csónakom léket kapott,
a szó belőlem kifogyott.
Lelkem csonkig égett gyertya,
lassan kialszik a lángja,
hogy mi lesz holnap, nem tudom,
ezt a kérdést már régről unom.
Már nem nyúl értem szép kezed,
pedig szívembe savval belemartam neved,
örökké őrizni fogom szép barna szemed,
elköszönök, hát isten legyen veled.