A falu szélén áll egy apró ház,
vályogfalú, szalmatetős óság,
lián óvja, mint tüske a rózsát.-
Udvarán hordó, benne egy pulya,
felfröccsen a víz újra, meg újra,
száll a kacaj, szép emlék és buja! –
Belül minden néma, minden csendes,
körötte léttel teli a fenyves,
mohó, társra éhes tekintettel,
a sövényre szállt egy csíz, egy cserfes
körül kémlelt: minden halk, nesztelen,
a loncból vágyillat serken, enyhe.
Valami elmúlt, ám itt a remény,
hozzálépek. Hallod e bús zenét?
Tán fáj neki? Begyógyítom sebét.