A szívem csordultig tele édes gyönyörrel
A jelen szabályos irányában
És vakon szeretném, ha ezentúl életben maradnál,
Mert nem tűrök más arcokat az életnek viharjában.
Mégis, otthagytam azt, akit akartam
Ennyi tűzzel. De, gondolatom erre tanított
Csak őt láthassam, hogy minden, ami nem Ő,
Végtelen kényszerrel és gyűlölettel elkerüljem.
Ebben a zárt, sziklákkal körülvett völgyben,
Ahol megtalálja a kívánt békét sóhajom,
Meghúzódok Ámorral és kínosan elgondolkodok.
Itt nem találom a nőt, hanem a vizeket, a csillagokat és az eget,
A napot és az elmúlt pillanatok szentképeit,
Bárhová is jár az agyam, gondolatomban mindig megjelenik, mint képzelet.