Nézd, mily kék a Hold ott fenn az égen,
ragyog, szinte megigéz a fénye.
Néhány sirály halkan szállt alatta,
talán a sóhajos éjt avatta?
Gondtalan szárnyalt, figyelte csöndben,
eközben némán pergett a könnye.
Oly gyönyörű volt minden, mit látott,
hisz lelkében nyugalomra vágyott.
Tárta szárnyát, vagy lebegett veszteg,
mint ott fent az a szép szaténfelleg?
Aztán ő is aludni tért fészkén,
tündöklő fények ölelték békén.
Sarjadt a holnap, űzte a múltat,
vajon mi az, amit csak Ő tudhat?
Nézd, mily kék a Hold ott fenn az égen,
ragyog, szinte megigéz a fénye.