Sétáltam a völgyben szép nyári délután,
tölgy-matuzsálem alatt méláztam el talán,
s a fa akkorát reccsent... nyakam jól behúztam,
egy huncut szellő csak úgy kacarászott rajtam...
Elébem díszes, apró gyurgyalag rebbent,
nem tudná ezt tenni senki kecsesebben!
A földön kígyóbőr, arrébb agancs hevert,
a szemközti mezőről árvalányhaj üzent.
Zöld gyíkocska napfürdőzött lustán egy kövön,
tücsökcirregéshez a szél dobolt farönkön,
pár csiga a házába húzódott be nyomban,
még a napsugár sem tudta kicsalni onnan.
Elbúcsúztak lassan a Fundoklia-fények,
a felhő-báránykák mind nyugovóra tértek,
felsejlett a vén hold sárga-ezüst fénye,
s csend borult a völgyre, mezőre, berekre.