Erdőben.
E régi tölgyek rejtett sűrűjében,
Hol árnyat ád a lomb, és dalt a fészek —
Sok csendes órát — álmodozva ébren —
Elheverészek.
Nemrég a nagy világ zajgott köröttem,
Kiséröm volt sok édes, büszke álom, —
De vissza tértem ide szárnyszegetten . . .
Pihenni vágyom!
Itt gerle búg, madár szól lágyan, tisztán,,
Fűt, fát megérint a tavasznak ujja.
S a szív remélni kezd, hogy majd ő is tán
Szerethet újra.
Halkan szivem — közéig az est, már csend ül
A lombokon, — nem kezd madár se dalba,
Ne álmodj' te tavaszrul, szerelemrül —
Meg vagy te halva!
D. Békássy Helén 1862 -
Im Wald.
In Verborgenheit dieser alten Eichen,
wo das Laub Schatten spendet und das Nest singt
viele Stunden träumte, ohne zu schlafen –
lag wie ein kleines Kind.
Kürzlich brüllte noch die grosse Welt um mich,
begleitet von sehr vielen süssen Träumen
mit gebrochenen Flügeln bin ich jetzt hier
mein Traum zu träumen!
Hier singt die Türkentaube und leise Flirt,
überall sieht man den Finger des Frühlings.
Das Herz hofft auch, dass er es auch tun wird, und
kann nochmals lieben.
Leise mein Herz, der Abend Naht ’d ist stille
auf dem Laub, kein Vogel fängt an zu singen,
Träume nicht mehr vom Frühling, von der Liebe
du bist gestorben!
Fordította: Mucsi Antal-Tóni