Nézd, hogy hömpölyög a beérett búza
a káprázatos déli napfényben,
a csodaszép, délibábos Alföldön
dalra fakadva gyűjtik kévékbe,
gyűjtik kévékbe.
Gondtalan vágtatnak a szép ménesek,
kacagva versenyt futnak a széllel,
az emelvényre büszkén lép a paraszt,
dolgos kezében a friss kenyérrel,
friss kenyérrel.
Hófehér bő inge, s kalapja alatt,
nem látszik naptól berepedt bőre,
de látszik szentelt cipót tartva, kemény,
hosszú munkától kérges tenyere,
kérges tenyere.
Szeme könnycseppel tündököl, oly boldog...
lágy szellő ringatta, szelíd szőke
folyó öntözte, mit kezében tartott...
áldást hoz majd egy emberöltőre,
egy emberöltőre.