Altató.
A fákon már
Nyugodtan alszik minden kis madár,
Tudják hogy rájuk bajjal, veszélylyel
Nem jön az éjjel.
Lenn a vizen
A vizi liljom alszik szelíden.
S a kék hullámok a mély homályban,
Ringatják lágyan.
Aludj s ne félj!
Kinyitja bársonyos kelyhét az éj,
S mint tarka pillék a szines álmak
A földre szállnak.
S halk nesz ha kél
Ne rettenj meg titkos zengésinél;
Lágy libbenéssel, mélyén az árnynak,
Tündérek járnak.
Szalay Fruzina 1864 – 1926
Wiegenlied.
Auf den Bäumen,
alle kleinen Vögel sind schon am Träumen,
sie wissen, dass keine Schwierigkeiten
nachts nicht erwarten.
Dort am Wasser
die Seerose schläft sanft, ohne Laster
und die blauen Wellen so amüsant
schaukeln Sie ganz sanft.
Schlaf ‘d keine Angst!
Öffnet sich der Samtkelch der dunklen Nacht,
‘d landen wie bunte Wimpern träume, am
Boden wie schäume.
Und bleib liegen
hab keine Angst vor geheimen quieken;
mit leisem Flattern in tiefen Seen
wachen die Feen.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni