Akik igazán erősek, csendben teszik dolgukat,
soha nem hallod siránkozó, jajongó szavukat,
számtalanszor elesnek, olykor már-már összeomlanak,
de akkor is mennek tovább, nemet, nem mondanak.
Van, hogy ahol senki sem látja őket, csendben sírnak,
elköszönő, feladó, búcsúlevelet soha nem írnak.
S aztán? Aztán újult erővel elindulnak új útjukon,
nincs megállás, ha kell, átcsusszannak kulcslyukon.
Hisz az igazi erő, hit nem bizonygat, nem ordít,
az erős emberben, erős lélek, szívnek hátat nem fordít.
Csalódásokkal, kudarcokkal teli nap végén is azt mondja,
– holnap újra megpróbálom- s magából a gondot kihordja.
Nem marad el ezen erő, hit és kitartás biztos nagyrabecsülése,
mert ahogy napra az éj, számukra is beköszönt a siker ölelése,
ám nem ünnepeltetik magukat, s nem kérkednek vele,
tükörbe, csupán elégedetten, hálával és telt szívvel néznek bele.