És most, szeretkezés, az én szerelmem
Már nem fiatal számunkra.
Te bánatos vagy, hogy a holdnak seprűjéről,
Költeményeimre harmatát rázza.
Megszomorít és megörvendeztet az a csillag,
Ami a vékony szemöldöködre esik,
Szívedet abba a falusi házikóba raktad…
Ott, szíved rózsákkal megtelik.
Azt, akit reszketve vársz az éjszakában,
Régen elhaladt és nem állt meg,
Suttogó kulcsodat
Kinek adtad oda, hát így szeret?
Nem fogod látni a mennyet az ablakon keresztül
És nem mindig fogsz énekelni a Napról,
A dombon lévő malom is szárnyát csapkodja
De a föld nem hagyja elrepülni, magához köti vadul.