A névtelen szorgalmas emberek,
Írta: iytop Dátum: Szeptember 09 2021 09:49:20
H
A Nyár napjainak közepe volt
És a Nap, lángoló útjában
A meggyújtott nyilait szórta szét.
Övéből, derűs köntöséből,
Teljes hír
A Nyár napjainak közepe volt
És a Nap, lángoló útjában
A meggyújtott nyilait szórta szét.
Övéből, derűs köntöséből,
Kibontott fénypontok
Sugárporban összetörve estek
A hatalmas áradó szántóföldekre
És hegyezni kezdték gyilkoló lándzsájukat...
------------------------------------------------------
Láttam hosszú sorukat,
Ahogyan, meghajolva, lassan haladtak előre,
Hogyan ragaszkodnak ahhoz,
Hogy a réten keresztül utcákat vágjanak.
Koldulva kialudt szemekkel egy sáv felhőért, a szeles, lilás égbolt alatt,
Amikor a fáradozó sarlónak ösvényén
Sorban fektették az arany kalászt
A gyötrelem folyamatának szent áldásában.
Ők azok a névtelen szorgalmas emberek,
Akik mindenkinek a nagy harcát viszik.
Ők, akik kialszanak a ködben a feledésben
És elesnek, meghalnak a kegyetlen tehertől
A világ összes fájdalmától.
Oly sokan voltak kalákában...
Halott lelkű férfiak és hosszú sorban küszködő nők
Fáradt szemekkel és a mellük is kiszívott a fáradtságtól,
Akik görnyedten haladtak előre
A hosszú, keserű és kegyetlen munkában.
---------------------------------------------------------------------------
Amikor a Nap déltájt járt és elhozták keserű falatkájukat...
Zab és konkolyból kenyerüket,
Erőtlenül álltak figyelve a messzeséget...
Az üres látóhatár mélyét...
Észrevétlenül csapatukból sietve kivált egy pont,
Érintetlen hagyva ételét...
Napbarnított női árnyék.
Egy mezsgye mellett aggódóan megállt
A földre nézett és ingét kigombolta, mellét kiszabadította
És vigasztalóan lehajolt, hogy felemelje
Az Ő szőke magzatját, akit a kalász beárnyékolt,
Aki egy lepedőn aludt.
Gyengéden felemelte...letérdelt előtte,
Lassan szoptatni kezdte a babát.
----------------------------------------------------
Megrendített ez a pillanat,
Egy gondolat lelkemet gyúrta,
Úgy jött, hogy térdeim Ő előtte mag hajoljanak
És a gyermek, aki békében mosolygott,
Szegényes pelenkába csomagolt,
Két kezemmel felemeljem
A fórróságnak csillogásában,
Hogy a sasok testvért keressenek
És benne egy szent követet leljenek...
Talán a jövőnek titkát.
Ma még a szeme mélyen rejtőzik
Áthatolhatatlan rejtély számomra
Az eljövendő óráról,
Mert ő az, aki megtöri a jövő bánatát.