Az Õsz
Írta: Fauszt Dátum: április 17 2008 09:30:57

---

H

Ül az õsz szomorúan,
Társai közt, de magányosan.
Nem érti a létét,
Az emberek gyûlöletét.

---

Teljes hír

---

Ül az õsz szomorúan,
Társai közt, de magányosan.
Nem érti a létét,
Az emberek gyûlöletét.

Szembe vele a tavasz,
Mosolyogva reményt ad.
Hozzá kötik a szerelmet,
A megújuló életet.

Egyik oldalán a nyár,
Szíve meleg napsugár.
Folyton kalandokra hív,
És csak örömében sír.

A tél is ott van mellette,
Havat szór a terekre.
De neki is két arca van,
Olykor szelíd, s néha vad.

Az õsznek csak a munka maradt,
Szõlõt szüretel, gabonát arat.
A gyerekek is utálják,
Ekkor kezdik az iskolát.

Próbál ellene küzdeni,
De ritkán sikerül csak neki.
Volt, hogy rügyet fakasztott,
A tavasz meg is haragudott.

Ekkor nyarat kezdett játszani,
De végül az is szólt neki.
A tél következett, de hiába
Az már elõre letisztázta.

Az õsz magába roskadt,
Sírt, csak sírt naphosszat.
A nagy elkeseredésében
Egy virág hullott az ölébe.

A rügy mit tavaszként fakasztott,
Virággá nõtt, míg nyarat játszott.
Nem történt nagy csoda,
De az õszt megnyugtatta.

E pillanatban eltûnõdött,
És a sorsába beletörõdött.
Magányos és szomorú,
De küzdeni fog, amíg tud.