Jön már sebbel-lobbal nagy sietve,
nyár megy egy időre számkivetve.
A fény fürdőzik hulló aranyban,
szél kacarászik a rőt avarban.
Idő meg nyargal sebesen tova,
nem érem utol soha, de soha.
Az ősz meleg színekben tobzódik,
a szívem ragyog, hozzá vonzódik.
Kopott ruhát leveti a vidék,
felleg kínálja, hogy a föld igyék.
Egy bús zene még ott vár a sarkon,
s lassan rám borul az őszi alkony.