Hímport hullató pillangószárnyak
zizegnek halkan ujjam alatt.
Emléked elfoszló lepke-árnya
után kapok, egy pillanat-
Elmémnek hűvös-zöld bársonyára
feltűzöm ezt is a többi közé,
de hiába óvom üvegbe zárva
Pereg a hímpor, kopik a kép...
Hogy őrizzem meg a pusztulástól
halványuló emlékeid?
Fülembe sóhajtva hív a távol,
nyugati szellő karja int
Feléd indulok, legyél te bárhol,
repülök, mint a gondolat -
Ezernyi színjátszó lepkeszárnyból
varrok magamnak szárnyakat.