Gyakran volt az ég sötét felettem,
megbotlottam, többször elestem,
csalódtam, ám sok mindent kibír a szív,
a lélek, ha el is hagyták, vár, visszahív.
Kínommal gyakorta magányomba fordultam,
majd gyötrelmek tengerén, úszni tanultam,
néha már kicsit feladtam, de csak azért sem,
élni kell az életet, hogy valamelyest megértsem.
Igen, győztem, erősebb vagyok mint a csapás,
örültem, ahogy horgász örül, ha van jó kapás,
sovány cérnaszálon múlt, hogy végleg elmenjek.
Szív megállt. De csak azért sem, kell hogy ébredjek!
Már a tetején úszom fájdalom tengervízének,
nem tudnak mélybe húzni szép, csábos szirének,
több kell, bármi nyerjen, ledöntse mit eddig tettem,
nem ölt meg ez idáig semmi, csak erősebbé lettem.
Csak azért sem hajlok, holmiféle szélnek,
már nem dőlök be mézes-mázas szépnek,
elengedem, mit eddig görnyedve, de cipeltem,
kimondom, mit gondolok, ha eddig kíméltem.
Igen, változtam, ahol eddig hallgattam, ott beszélek,
s ahol beszéltem, ott szóljanak csak a balga beszédek,
amin eddig könnyeztem, ma már csak mosolygok,
mert igazából, így vannak csak rendben a dolgok.