H.Gábor Erzsébet
Vigaszok nélkül
(Öcsinek)
Ki hitte volna azt, hogy egyszer,
lehunyt szemekkel csendbe’ fekszel,
akár egy tárgy, egy hűvös gránit,
s hiába kérdez bárki bármit,
nem válaszolsz, mert nincs rá módod,
s ezen a földön nincs már dolgod.
Ennyi volt! - mondják. – Ennyi lenne?
S minden mi volt, az eltemetve
olvad a méla némaságba,
sebeket ejtve, sírva, fájva?
Vigaszok nélkül hagytál minket,
de őrizünk mindent, mint egy kincset,
mindent, ki voltál, és mit hagytál -
sohasem kértél, mindig adtál.
Itt maradt kedves nevetésed,
szívünkbe mélyen belevésted,
s itt maradt minden drága emlék;
nappalok, éjek, meghitt esték.
Fenn majd a néma csillagok közt,
aranyló-sárga fénybe öltözz,
s tekints le ránk, s mi látni fogjuk,
melyik vagy te, s majd csöndbe fojtjuk
bánatunk, mintha nem is lenne -
nélküled bús a naplemente.
Ne félj, hogy téged elfelejtünk,
s könnyeket érted sosem ejtünk;
szívünkbe véstük drága léted,
hiánytól kong az érce érted,
s harangja megnyugvást keresve,
teérted szól majd minden este…
2021. október 6.
(Kép:Internet)