H.Gábor Erzsébet
A napraforgóhoz
Virágod selymes, sárga szirma,
lelkemre balzsam, drága ír ma.
Látványod mindig elvarázsol,
s csurran a szó, mint méz, a számból,
s cseppjéből csenve, ír a tollam;
epedve, sírva, vágyva, hosszan,
mint aki éhes, s enni kérne,
s mindent megadna tán ma érte.
Kifosztott szívem sajgó, árva,
sodor a bánat láva árja,
hófehér lapra tinta cseppen,
fájdalmam tőrét versbe rejtem.
Aranyló színed fényt ragyogva
vigasztal, s mintha átkarolna,
lágy szirom hullik vén kezemre,
s reményt lopsz szürke életembe.
2021. október 11.