Úgy szedte a lábát a nyár, mint az őz,
s nézd, most nálunk vendégeskedik az ősz.
Arany, vörös, sőt rőt színekben ropja,
hűs szél pörgeti, forgatja, s feldobja.
Jót kacarászik, majd a földre lehull,
még mielőtt a zord, csipkés tél befut.
Nézd, már bánatos, néma, deres, fájó,
avart sző az ősz, úgy, mint pók a hálót.
Egyre hűvösebb, opálos az este,
szél tajtékzik, ver az eső, a beste.
A víg nyár már csak az emlékemben él,
ám még hallom, hogy a szívemben zenél.