a nagy világ zúgó vad zajában,
hol mindig bánat volt a sorscsapás,
Isten tudja, ki akarta ezt úgy,
egymásra találtunk ő meg én.
Azt éreztem akkor, hogy örök az élet,
a boldogság enyém marad soká,
de elhagyott egy őszi délután.
Amikor búcsúzott a kert alatt,
annyira fájt, a szívem megszakadt.
Aztán jött egy másik, kit szerettem,
a többiek is, mind egymás után,
de én őt el soha nem feledtem,
mert szívemben élt az első csók,
az első szerelmes vallomás.
Elmúlik majd minden a világon,
a fájdalom, mely a szívünkbe vág,
elmúlik a boldogság, az álom,
messze száll a boldog ifjúság.
A szív lassan kihűl, jóéjszakát.