Rákóczi haza jön.
Márvány tenger partján enyhe szellő susog,
Lombjukat ringatják örökzöld cziprusok;
Kikeletre fordult, nyílnak a virágok,
Rákóczinak sírján friss koszorút látok.
Elnémult a tenger, tükrén a nap játszik,
Sötétkék vizében fényes arcza látszik;
Ünnepélyes csend van, egy hullám se rezdül,
Mintha az Istenség vonulna keresztül.
Ki járt ott ? Ki hintett virágot a sírra?
Melyen a Magyarnak múltja van fölirva!
Gyászos, sötét múltja, fényes jövendője!
Szabadságot hirdet mindegyik betűje.
Vándorló madarak hozták a hirt erre:
A Rákóczi sirja kivirult egyszerre!
Tiszta hófehérben egy királyné járt ott,
S Rákóczi sírjára szórta a virágot.
Tengerparti szellők enyhe fuvalomja,
Örökzöld cziprusok ringatózó lombja.
Sima tenger tükre, vándorló madárkák
Esküsznek mindnyájan: a királynét látták!
Fehér márvány arczczal a sírnál megállott,
Hófehér kezével szórta a virágot;
Madárkák elbujtan lesték és fölirták,
Hogy imigy köszönté Rákóczinak sírját:
»Légy üdvöz nagy lélek ott a túlvilágon!
Engesztelő szóval küldött a királyom.
Bocsáss meg! lásd mi is megbocsájtunk néked,
Legyen a miénk is a te dicsőséged !
»Kapucinus zárda kripta üregében,
Sok porló királysziv reszket örömében;
Nyújtsd kezed Rákóczi! gyere haza hozzánk!
Tárt Karokkal vár rád egész Magyarország !
»Az én ősz királyom azt súgta fülembe,
Mikor a virágot adta a kezembe:
— Engeszteld ki őtet átdöfött sziveddel, —
Rákóczi bocsáss meg! a múltat feledd el! «
. . . S haza jön Rákóczi, a királyné hozza,
Megfakult emlékét újra aranyozza.
Haza jön Rákóczi! Jöjjetek eléje !
Örök áldás szálljon a király fejére!
Révay Károly 1856 -1923
Rákóczi kommt nach Hause.
Am Marmormeeresufer weht eine Brise,
das Laub von grünen Zypressen an die Wiese;
langsam kommt der Frühling, und die Blumen blühen,
frische Kränze auf den Rákóczis Grab glühen.
Das Meer ist still, die Sonne spiegelt am Wasser,
in dem dunklen Wasser, ihr Gesicht ist blasser;
an göttliche Stille, keine Welle vibriert,
als würde an dem Wasser die Gottheit kreiert.
Wer war da? Wer hat die Kränze aufs Grab gestellt?
Worauf Ungarns Vergangenheit geschrieben steht!
Die dunkle Geschichte der strahlenden Zukunft!
Jeder Buchstabe dafür gibt eine Auskunft.
Zugvögel brachten die gute Nachricht hierher:
Das Rákóczi-Grab blühte auf wie vorher!
In reinem Schneeweiss war eine Königin da,
bei den Kränzen auf den Rákóczis Grab hautnah.
Die leichte Brise von den Küstenufern Winden,
schaukelndes Laub von immergrünen Zypressen.
Glatte Meeresspiegelung, Zugvögel flehen
‘d schwören: Sie haben die Königin gesehen!
Sie blieb am Grab mit weiss’n Marmorgesicht stehen,
sie verstreute die Blumen mit schneeweissen Händen;
die Vögel haben sich versteckt ‘d schrieben es auf,
wie sie das Grab von Rákóczi begrüsste laut:
»Sei begrüsst im Jenseits, du, die grösste Seele!
Mein König schickte mich mit dem Wort der Liebe.
Bitte verzeih uns? Sieh, wir verzeihen dir auch,
möge deine Herrlichkeit unsere sein auch!
In der »Gruft höhle des Kapuzinerklosters,
die bröckelnden Königsherzen zittern jetzt öfters;
Greif zu jetzt Rákóczi! Komm zu uns im Garten!
Ganz Ungarn erwartet dich mit offenen Armen! «
»Mein alter König hat mir ins Ohr geflüstert,
als er mich gestern mit Blume ausgerüstet:
- versöhne ihn mit deinem durch Dolchen Herzen, –
Rákóczi vergib mir! Vergiss deinem Schmerzen!«
‘d Rákóczi kommt heim, die Königin nimmt ihn mit,
seine Erinnerung wird vergoldet wie Granit.
Rákóczi kommt heim! Was Schöneres gibt es nichts,
als ewiger Segen auf dem Haupt des Königs.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni