Széles, vidám mosoly ül meg szakállas arcomon,
barátságos, kedves szavak formálódnak ajkamon,
miközben érzem, valami hiányzik, valami fáj,
lelkem színes tárházában egy kép, kietlen táj.
Egy könnycsepp tör elő, vibrál szomorú szemüregen,
mikor magam vagyok, mint esőcsepp az ablaküvegen,
remeg, s lassan legördül megnyúlt, bánatos arcomon,
lepottyan, ó szegény, meghalni jött belső harcomon.
Vidáman járok-kelek, kedves pillantásokat vetek nappalon,
ne lássa senki, hogy valami hiányzik, s mekkora a fájdalom,
mert az én dolgom ha valami hiányzik, valami fáj nagyon,
álmatlan éjszakámon, az ábrándos gondolat átjárjon, hagyom.
Mert hiányzik hatalmas, világszerető szívemből egy fontos részlet,
várom, ki azt elcsente, visszahozza, úgy lesz egész a készlet,
s visszaragassza, szeretet puha gyolcsával azt becsomagolja,
hogy lelkem boldogság Pegazusát újra meglovagolja.