Végül emlékezni fogunk mindenre,
Ó, kedvesem ... És ha az életünknek még nem lesz vége,
Hanem kitartóan a sírba zárva ragaszkodik az a lélek,
Akkor ottan is emlékezni fogunk!
Ha az erőtlen kéz örökké tétlen maradna és a száj néma,
Mint két fekete barlang, amelyek ritkán egymáshoz szólnak...
A visszhang engedély nélkül, de azért énekelt a viharban-
Ott, két szívünk zengeni fog együtt untalan.
Ha nem akarja, ami nemes bennünk és, ami a fény,
Azonban jusson eszébe arra, hogy mi volt a cél,
Remegni fog, mert mindörökkön a formázott agyag,
Megőrzi annak a kéznek nyomát, aki belőle szobrot vés, farag.
Bárhogyan, végül is emlékezni fogunk
És bármennyire is messzire visz minket a sorsunk,
Örökkön és mindenütt, bármikor és bárhol,
Amikor megrázom láncomat, a tied nekem válaszol!