A végtelen szerelme
Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.
Vonaglottunk bízón, nagyon,
Hős estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.
Roskadjunk le a Sors előtt
Két gyáva, koldus csókmívelők
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.
Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Túl vánkoson, leplen, igen
Sírva láttuk meg: ez se Minden.
Be' búsak vagyunk, be' nagyok,
Csókokban élő csóktalanok
A Végtelent hogy' szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.
Ady Endre: 1877 – 1919
Liebe der Unendlichkeit
Alles wollten geblieben ist nichts
von der heissen küssen, nur ein Biss,
Sehnsucht, Ziel, Kummer und Klugheit,
Gedenken und ein Moment Sattheit.
Krümmten wir uns vertrauensvoll,
heissen Abend und kalten Morgen.
Wund volles Kriegsfeld unser Körper
und die Freude betrug uns öfter.
Auf die Knie jetzt vor dem Schicksal,
ihr miese feige Küssen Rinnsal,
Einerlei, wer gibt, und wer schickt,
eure Küsse taugten gar nichts.
Waren wir viel, oder wenig
wie die Kleinen, verliebt und kernig.
Über Kissen, Leinen tun es
weinend merkten: Es war nicht alles.
Wir sind trüb, ohne Gelüste,
küssend, lebende, ungeküsste.
Das Endlose lieben wir sehr:
Weinen, Küssen und jetzt, umso mehr.
Übersetzung: Mucsi Antal-Tóni