Szomorú az őszi felhők szürkesége,
sokféle árnyalat: piszkos fehérből fekete
nyirkos a levegő lehelete.
Reggelente szürke állat, ember szerteszét
elkezdi szürke életét.
Szívükben rémület, félelem fejük felett.
A színes érzelmek halványulnak,
a zöld remény, a piros szeretet,
a fehér tisztaság, a kék vidámság szürke lett.
Távolságot kell tartanunk,
egymásra, magunkra csak így vigyázhatunk.
Nincs kézfogás, nincs ölelés,
helyette sok bűn, rablás és ölés.
Bizonytalan a jövő, a holnap,
szívünk kivásik, nem csókolhatlak.
Kiderül-e valaha az ég felettünk?
Tarka szívárványban még gyönyörködhetünk?
Kibillent a világ, kárhozat,
lesz-e, ki helyre tolja azt?