Komor az ősz szipog, zokog,
most leverten sétál velem.
Néha csendes, néha zajos,
de hát, így is tetszik nekem.
Szikkadt avar csupa nyálka,
vacog a deres, rőt levél,
a szél pörgeti, forgatja,
hallom, hogy mily szépen zenél.
Földet óvja, féltőn fedi,
mint édesanya a dedet,
még kincseket hint szerteszét,
s nem engedi el a kezem.
Majd a Nap kisüt, cirógat,
csillant gyönyörű színeket,
dalos madárkával együtt,
dobogtatja a szívemet.